„JÓ ÉRZÉS FELELŐSSÉGET VÁLLALNI. HA NEM ÍGY LENNE, NEM EZT AZ UTAT VÁLASZTOTTAM VOLNA.“

Julia Nikiellel, a fémiparban szokatlan női lakatosmesterrel, a mindennapjairól beszélgettünk

A németországi Baden-Württemberg tartományban manapság igen kevés nő dolgozik a fémfeldolgozó iparban. Julia Nikiel, aki ezenfelül lakatosmester is, egy közülük. A 34 éves fiatal nő már negyedik generációban vezeti a családi vállalkozást. Julia első látásra szimpatikus asszony, aki pontosan tudja, mit akar. Nyugodtan és közvetlenül beszél szokatlan pályájáról; lakatosmesterként, cégvezetőként és nem utolsó sorban anyaként megélt hétköznapjairól.
Mi szeretett volna lenni gyermekkorában? A lakatosmesterség már gyermekkori álma volt?

Gyermekkori álom? Nem! Több szakmába is beleszimatoltam: biztosítási ügynök, kiskereskedő, nevelőnő, idegenforgalmi ügyintéző – már nem is tudom felsorolni az összeset, de egyik sem volt nekem való. Aztán egyszer csak világossá vált, hogy olyasvalaminek kell lennie, amihez kézügyességre van szükség. Először asztalosnak akartam tanulni, de aztán feladtam, hiszen a fémfeldolgozás úgyszólván az orrom előtt hevert. (Nevet).

Hány éves korától segédkezik édesapjának a műhelyben?

Gyermekként voltam itt többször is, de sosem úgy, hogy segédkeztem volna. Mindig is érdekeltek azok a dolgok, amikhez kézügyesség kell, de nem kifejezetten fémmel, inkább csak úgy általánosságban. Ez az évek során alakult így, nem terveztem. A családom sem várta el tőlem. Ezt el kellett mondanom, mert sokan így hiszik.

Sok női osztálytársa volt a szakképzés ideje alatt?

Én voltam az egyetlen.

És a mesterképzésben?

Ott is én voltam az egyetlen nő. Az első hetekben ugyanaz történt, mint a szakmunkásképzőben. Miután azonban világossá vált, hogy a követelményeknek ugyanúgy meg tudok felelni, mint a férfiak, ott is elfogadtak.

Sosem volt olyan érzése, hogy megmosolyognák? Máshogy fogalmazva: Mindig komolyan vették?

Kezdetben nem. De idővel mindenki elfogadott. Ez most persze furán hangzik, de bizonyára peu à peu (lassanként) hozzászoktak.

Kell küzdenie előítéletekkel amiatt, hogy Ön nő?

Bár már 15 éve vagyok a szakmában, néha még azért vannak előítéletek. De lassan, úgyszólván, hozzám szoktak. Vagyis, mondhatni NEM. Már nem kell küzdenem. És ha elvétve mégis így lenne, akkor előbb-utóbb rájönnek, hogy nem volt rá szükség.

Mit talál különösen lenyűgözőnek a szakmájában?

Sokrétű és sokoldalú. Épp amiatt, hogy kicsik vagyunk, sokféle dologgal foglalkozunk. Gyakorlatilag soha nem válik egyhangúvá.

Hogyan egyezteti össze a munkáját a családjával?

Férjnél vagyok, hárman vagyunk a családban: a lányom, a férjem és én. Néha nagy művészet, de működik, ha az ember jól szervezi magát. A lányom jó kezekben van az iskolában, és szükség esetén a szüleim is be tudnak ugrani. Persze megerőltetőbb, mintha csak félnapot dolgoznék, no, és nem vállalkozóként. De működik. Fárasztó, de meg lehet csinálni. Ennek így is kell lennie!

"Ma már követelmény az információkhoz való gyors hozzáférés, a gyors kapcsolatfelvétel az ügyfelekkel és a szállítókkal. Létezik a Google, vagy hogy is nevezik ezt az egészet."

Van olyan, amiben a férfias munkája miatt különbözik más édesanyáktól?

Nos, az biztos, hogy szervezettebb vagyok, annak is kell lennem. De azt hiszem, nem teszek semmi mást, mint más anyák. A lányomat áldozatkészen és szeretetben neveljük, élhet a hobbijainak. Nem hiszem, hogy a lányom különbözne a többi gyerektől. Hogy én különbözöm-e a többi édesanyától? Talán bizonyos helyzetekben lazább vagyok? Még soha nem gondolkodtam el ezen.

Hogyan szervezte meg a családi életét?

Mindketten teljes munkaidőben dolgozunk. A lányom a tanítás után napközibe megy. Meg kell mondanom, néhány szülő ezt rosszallóan nézi, holott elég nagy a napközi látogatottsága. Nyilvánvalóan van több olyan anya is, aki ezt így akarja, meg kell, lehet vagy szabad tennie. Igény van rá, mégis sokszor gonosz mostohaként tekintenek az emberre.

Mennyire profitál Ön és a családja abból, hogy Ön vállalkozó?

Gyermekkel, vállalkozóként az időmet sokkal jobban és rugalmasabban tudom beosztani, mintha alkalmazásban állnék. Számomra ez nagy előny. A lányomat el tudom ugrasztani a táncpróbára stb., aztán folytatom ott, ahol abbahagytam. Alkalmazottként ezt nem tehetném meg. A család szempontjából a vállalkozói lét mindenképp pozitív, sokkal rugalmasabb. Mindig igyekszem pontosan tartani a munkaidő végét, hogy a lányom is ápolni tudja a maga szociális kapcsolatait. Amit pedig nem sikerült elvégeznem, azt megcsinálom este, amikor ő már ágyban van. Szerencsére megengedhetem magamnak, hogy az üzleti ügyeket este 8 után is intézhetem. A szabad időbeosztás nagyon jó dolog.

Gyakran előfordul, hogy esténként vagy hétvégén is dolgozik?

Igen, persze. De ez engem nem zavar, ez ehhez tartozik. Ha az ember vállalkozó, akkor ez már csak így van.

Ön olyan nő, aki többmindenért felelős: a műhelyért, a beosztottaiért, a családjáért. Milyen érzés?

Teljes embernek érzem magam. Jó érzés felelősséget vállalni. Ha nem így lenne, nem ezt az utat választottam volna.

Amikor a szakképzés után idejött a műhelybe, tudta előre, hogy egyszer át fogja venni?

Na, igen. Valahol benne volt mindannyiunk tudatalattijában – de konkrétan nem beszéltünk róla. Nem is követelték meg vagy várták el tőlem, hogy megtegyem. Rám bízták. Ha azt mondtam volna, hogy nincs hozzá kedvem, úgy is rendben lett volna. Csak az utóbbi két-három évben kristályosodott ki.

"Persze megerőltetőbb, mintha csak félnapot dolgoznék, no, és nem vállalkozóként. De működik."

Mi az, ami jól ment az átvételkor, és mi az, ami nem?

Esetünkben az átvétel inkább egy folyamat volt. Vagyis nem volt egy adott nap, amikor azt mondtuk, hogy mától nem az apám van, hanem én vagyok. Előtte is mindig együtt voltunk, ugyanazokat a munkákat csináltam, amiket ma is. Nem volt vízválasztó. Természetesen beszéltünk róla, a beosztottakkal is, hogy egy adott naptól kezdődően hivatalosan X áll a papíron. De a munka nem változott. Folyamatosan történt minden. Természetesen néhány dolog azóta némiképp másként zajlik nálunk.

Például?

A munkabeosztásom nekem kissé más, már csak a saját napirendem miatt is. A megbízások teljesítésében is máshogy csinálok néhány dolgot, mint az apám. Az évek során sok minden megszokássá vált nála. Az ember sok mindent átvesz, mert jó dolog és működik, de vannak apróságok, amik esetében az ember azt mondja: „ennek most így nincs annyira értelme“. Ilyenkor egy kicsit ésszerűsít.

Miképp hozott változást az internet világa az Önök műhelyébe?

Internet nélkül az üzleti élet elképzelhetetlen. Ma már követelmény az információkhoz való gyors hozzáférés, a gyors kapcsolatfelvétel az ügyfelekkel és a szállítókkal. Létezik a Google, vagy hogy is nevezik ezt az egészet. Ez mindenképp nagyon jó.

Van ebben különbség Ön és az édesapja között?

Igen. Apám számára az internet nem volt olyan fontos, nem használta túl intenzíven.

Használja a MEVACO online shopját?

Online keresek benne, megnézem, milyen lehetőségek vannak. De a megrendelésben régimódi vagyok és telefonálok. Megnézem a különféle termékeket, aztán mégis inkább felemelem a telefont. Ez sokszor gyorsabb és személyesebb is, és számomra könnyen intézhető. Ilyenkor telefonon beszélek a kollégáikkal, és onnantól kezdve minden remekül megy.

Mire büszke a munkája során?

„Ha a műhelyben végzett munkánk után a megrendelő elégedett. Ha minden úgy zajlott, ahogy ő várta, akkor büszkék vagyunk – mindannyian.“

Oldal elejére